Emlékszem, amikor 16-17 évesen pontosan tudtam, hogy mit akarok, egyetlen egy dolog volt, ami úgy éreztem annyira érdekel, hogy egy egész életen át tudnám csinálni, ez pedig a francia nyelv volt, fordító-tolmács szerettem volna lenni. Pedig teljesen véletlenül kezdtem el franciát tanulni, amikor elkezdtem a gimnáziumot, írtam egy német szintfelmérő tesztet, amiből kiderült, nem voltam még olyan szinten, mint a csoport többi tagja, így automatikusan létrehoztak egy franciás csoportot is.

Erre készültem egész gimi alatt gyakorlatilag, még akkor is, amikor "csak" négyes voltam franciából, tudtam, hogy francia szakra kell mennem, más lehetőség egyszerűen nem létezett. Életem első külföldi útjai között volt a gimis franciaországi kirándulás, sőt, azt hiszem ott láttam először a tengert, Párizsban akartam élni, de legalábbis valahol Franciaországban.

Aztán nem vettek fel az egyetemre. Igaz, csak budapesti egyetemre jelentkeztem, akkor még nem akartam vidékre menni, oda felvettek volna.. Számomra is érdekes módon, ahelyett, hogy összeomlottam volna, az első kisebb sokk után összeszedtem magam. Tudtam, hogy én mindent megtettem és őszintén így is éreztem. Az elsők között nyelvvizsgáztam az osztályból, külön tanárhoz jártam a felvételi előtt, rengeteget tanultam, szavakat magoltam, fordítottam, magnót hallgattam, olvastam franciául. Elfogadtam, hogy ez van, ez most ennyire volt elég. Így aztán elkezdtem egy OKJ-s idegenvezető tanfolyamot francia nyelven, tehát még mindig tudatosan arra készültem, hogy 1 év múlva újra francia szak felvételi.

Aztán amikor eljött a jelentkezés ideje, a portugál szakot jelöltem meg első helyen, mögötte vagy három francia szakkal. A mai napig nem értem, hogy miért. Illetve, de, azt hiszem azt gondoltam, még egy nyelvvel csak még gazdagabb leszek, van ugye a mondás, hogy "ahány nyelvet beszélsz, annyiféle ember vagy" vagy valami hasonló, hát én pedig nagyon szerettem volna sokféle ember lenni. Szóval ELTE- portugál szak. Fel is vettek és végülis nem bántam, mert olyan embereket ismertem meg ott, olyan dolgokat csináltunk együtt, amik nem lettek volna, ha nem ott kötök ki végül. Franciaországban is voltunk például. Az első két félévben felvettem a franciát is mellékszakként, de aztán nem bírtam a kettőt együtt, muszáj volt a portugálra, egy teljesen új és számomra elég nehéz nyelvre koncentrálnom, így a franciát leadtam és helyette felvettem mellékként a szerkesztői ismeretek szakot.

Azóta eltelt jó sok év és én sajnos semennyit nem foglalkoztam a portugállal, ráadásul franciául még mindig jobban tudok. Viszont van egy diplomám, ami egyben felsőfokú nyelvvizsgának számít.. Hahh! Nem beszélek felsőfokon portugálul, így ez röhej, viszont plusz pontot fog érni az idei egyetemi jelentkezésemkor, magyarán.. mindennek megvan az oka és értelme. Ha felsőfokú, akkor felsőfokú, ezen ne múljon.

És akkor el is jutottam a lényeghez: ahhoz képest, hogy 16 évesen egyértelműen tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mára már rengeteg dolog érdekel: jog, pszichológia, írás, marketing, jóga, futás, sminkelés, bőrápolás-kozmetika.. csak, hogy a legfontosabbakat említsem.

Emlékszem, amikor Londonban megcsináltam a sminkes képzést, tök boldog voltam, hogy na, ez az, megvan, amit mindig is akartam. Aztán megcsináltam a Personal Assistant/Secretary tanfolyamot és éreztem, ez az megvan, amit szeretnék! Ez mondjuk be is jött, mert azóta is asszisztensként dolgozom és szeretem is. Viszont újra és újra előjönnek a gondolatok a sok egyéb területről, ami érdekel.. Néha baromi idegesítő, sokszor irigylem azokat az embereket, akik egyértelműen tudják, hogy mi az az egyetlen dolog, ami a legjobban érdekli őket és csak arra, de legalábbis idejük nagy részében csak arra koncentrálnak. Nekem meg cikáznak a gondolatok az agyamban, hogy mi legyen az a három, jó esetben kettő terület, amit választok.. De legalább már alakul a fejemben a válasz, úgyhogy folytatás következik.. Különben is, jó pap holtig tanul.