Emlékszem, amikor 16-17 évesen pontosan tudtam, hogy mit akarok, egyetlen egy dolog volt, ami úgy éreztem annyira érdekel, hogy egy egész életen át tudnám csinálni, ez pedig a francia nyelv volt, fordító-tolmács szerettem volna lenni. Pedig teljesen véletlenül kezdtem el franciát tanulni, amikor elkezdtem a gimnáziumot, írtam egy német szintfelmérő tesztet, amiből kiderült, nem voltam még olyan szinten, mint a csoport többi tagja, így automatikusan létrehoztak egy franciás csoportot is.

Erre készültem egész gimi alatt gyakorlatilag, még akkor is, amikor "csak" négyes voltam franciából, tudtam, hogy francia szakra kell mennem, más lehetőség egyszerűen nem létezett. Életem első külföldi útjai között volt a gimis franciaországi kirándulás, sőt, azt hiszem ott láttam először a tengert, Párizsban akartam élni, de legalábbis valahol Franciaországban.

1987.10.30., 16:25. Ekkor születtem, 30 éve (és egy hete) 

Nem kezdődött egyszerűen, amikor pár napos koromban kiderült, hogy lyukas szívvel, azaz kamrai sövényhiánnyal születtem. Anyukám nagyon sokszor figyelte a légzésemet, miközben aludtam, a gyerekszoba ajtaját résnyire mindig nyitva kellett hagyni (sajnos ekkor még nem volt légzésfigyelő ugye.. pedig de jól jött volna) Egészen 7 éves koromig éltem "lyukas szívvel", nagyobb problémám soha nem volt belőle, viszont mivel csak nem akart magától befoltozódni, az orvosok úgy döntöttek, iskolakezdés előtt megműtenek, mert felnőtt koromban viszont okozhatott volna bajt ez a rendellenesség.

Mostanában mindenki erről ír, minden portál ettől hangos, naponta derülnek ki újabb és újabb történetek. És jól is van ez így, sőt, mert ha valamiről, akkor erről beszélni KELL. Akkor is, ha ez valakiknek kényelmetlen, kellemetlen, ha valakiket, főleg egyes férfiakat idegesít. Idegesítse, engem meg az emberi butaság és korlátoltság idegesít, mindennél jobban ezen a világon.

Pár napja olvastam egy cikket, melynek írója arról írt, hogy ő bizony nem iszik. Nem úgy, hogy nem mindennap vagy nem minden héten, hanem egyáltalán és, hogy ennek milyen hatása van másokra (érted, másokra!),  mennyire nehéz ezt bizonyos emberekkel elfogadtatni, hogy tudniillik neki van egy kizárólagosan önmagára kiterjesztett döntése, miszerint nem bort akar a vacsorához inni, hanem ásványvizet. Ennek hatására elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez hogy néz ki az én esetemben.

Olyan családból származom, ahol Apukámat körülbelül egyszer láttam sörözni gyerekkoromban, de ebben sem vagyok biztos. Pedig a vendéglátásban dolgozott, pincér volt, ma tanítja a pincér mesterséget, volt egy időszak, amikor kocsmát vezetett, rengeteg részeg ember megfordult a kezei között, mégis, soha egyetlen egyszer nem láttam részegen. Két idősebb bátyám közül az egyikőjüket láttam néha whiskey-zni, részegen soha, a másikójukat gyerekkoromban nem láttam még csak alkoholt inni sem, felnőtt korunkban buliztunk és ittunk egyszer együtt a Szigeten. Anyukám szintén, nagy ritkán egy-egy pohár bor, alkalmakkor. Megmondom őszintén, büszke vagyok erre, mert számomra azt mutatja, nem az alkohol  volt már gyerekkoromban sem az alapja annak, hogy jól éreztük-érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát gyerekkoromtól kezdve igazából semmilyen kapcsolatom, negatív élményem nem volt az alkohollal.

Ez volt a 10. jubileumi Fenntarthatósági Nap szlogenje, melyre, bár ez volt a 10.,  most látogattam el először. Sajnos eddig még nem hallottam róla, pedig biztosan mentem volna már előbb is. Nagyon szeretem a D.Tóth Kriszta által alapított wmn.hu online magazint, ott hallottam először az eseményről és elsősorban azért mentem, hogy az első, általa vezetett beszélgetésen ott legyek. Amiről végül sikeresen késtem 10-15 percet, viszont a további program is olyan izgalmasnak bizonyult, hogy végül este 6-ig az Akváriumban voltam. 

Nade mi az, hogy fenntarthatóság? Mivel igazán én magam sem tudtam megfogalmazni, ezért is látogattam el erre a fesztiválkonferenciára. Hivatalos definícióként a fenntartható fejlődés "olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, termelési folyamatoké, társadalmaké stb.), ami kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket”

A fenti idézet Nelson Mandelától származik, akinek életéről itt tudtok olvasni. Legendás figura, felnézek az olyan nagybetűs emberekre, mint ő, akik az egyenlőségért harcoltak-harcolnak. 

Kicsit könnyedebb és nőiesebb témát szerettem volna, dehát mit lehet tenni, ha "mélyen tisztelt" kormányunk megint tett róla, hogy igazán felidegesítem magam. Tudom, az én hibám, mert minek foglalkozom vele és különbenis, úgysem lehet tenni semmit. De, lehet, én éppen azzal, hogy írok róla és reménykedem, minél több emberhez eljut, nekem ez már elég. Nem tehetek róla, ha hülyének néznek, azon még az én nyugodt természetem is kijön a sodrából.