Pár napja olvastam egy cikket, melynek írója arról írt, hogy ő bizony nem iszik. Nem úgy, hogy nem mindennap vagy nem minden héten, hanem egyáltalán és, hogy ennek milyen hatása van másokra (érted, másokra!),  mennyire nehéz ezt bizonyos emberekkel elfogadtatni, hogy tudniillik neki van egy kizárólagosan önmagára kiterjesztett döntése, miszerint nem bort akar a vacsorához inni, hanem ásványvizet. Ennek hatására elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez hogy néz ki az én esetemben.

Olyan családból származom, ahol Apukámat körülbelül egyszer láttam sörözni gyerekkoromban, de ebben sem vagyok biztos. Pedig a vendéglátásban dolgozott, pincér volt, ma tanítja a pincér mesterséget, volt egy időszak, amikor kocsmát vezetett, rengeteg részeg ember megfordult a kezei között, mégis, soha egyetlen egyszer nem láttam részegen. Két idősebb bátyám közül az egyikőjüket láttam néha whiskey-zni, részegen soha, a másikójukat gyerekkoromban nem láttam még csak alkoholt inni sem, felnőtt korunkban buliztunk és ittunk egyszer együtt a Szigeten. Anyukám szintén, nagy ritkán egy-egy pohár bor, alkalmakkor. Megmondom őszintén, büszke vagyok erre, mert számomra azt mutatja, nem az alkohol  volt már gyerekkoromban sem az alapja annak, hogy jól éreztük-érezzük magunkat egymás társaságában. Tehát gyerekkoromtól kezdve igazából semmilyen kapcsolatom, negatív élményem nem volt az alkohollal.

Aztán egyből eszembe jutott egy konkrét eset, amikor egy társasággal, akiket egyébként nagyon bírok, beültünk valahová. Szeretem az ízesített, gyümölcsös söröket, így azt ittam. Elég erős volt, éreztem, hogy nekem ez egész este ki fog tartani, nem is kell más. Ellenben, volt, aki ezt nem így gondolta és folyamatosan kérdezgette tőlem, amikor a poharam felénél alig jártam, hogy akkor UGYE jöhet a következő. Mondtam, hogy nem köszi, nekem ez így bőven jó. Na, ez csak olaj volt a tűzre, addig addig győzködött az illető, míg végül azt mondtam, oké, tudod mit, hozz még egyet. A vége az lett, hogy nem ittam meg, kábé egyet belekortyoltam a látszat kedvéért, aztán amikor jöttem el, otthagytam az asztalon. Bunkó lennék? Nem hiszem, hiszen világosan kifejeztem, hogy kösz, de nem kérek többet inni. Ennek ellenére mégis tukmáltad? Rendben, hozd ide, ha ez a te lelkednek jobb, viszont mivel nekem már nem esik jól, nem fogom meginni.

Nem értem ezt az alkohollal kapcsolatos baromi nagy "szeretetet" (függőséget..?) 18 évesen csiccsentettem be először, semmi komoly, boroskólát ittam, mindenre emlékeztem, de azért úgy éreztem, most akkor nem biztos, hogy anyukámmal annyira össze szeretnék futni a fürdőben. Egyetemi éveim alatt nem emlékszem semmi nagy ivászatra, pedig ó, mennyien mondták, hogy akkor most kezdődik majd az élet meg a bulik! Egyszer mentem az egész 3 év alatt úgy órára, hogy előtte éjjel buli volt, utáltam is az egész napot, fáradt voltam, nem tudtam figyelni.. Többet nem is fordult elő ilyen. Ettől még persze nem vagyok szupernő, meg hűű meg háá, de ügyes vagy, nekem így volt jó és kész. Más meg bírja az alkoholt.

Félreértés ne essék, nagyon szeretem a finom borokat, a pezsgőt, alkalmakkor vagy -habár egyáltalán nem értek hozzá- ha jól esik, szívesen iszom egy-egy testesebb bort is a vacsorához, vagy egy forró nyári napon sokszor nincs jobb egy jó hideg cidernél. Viszont nem feltétele sem a vacsorának, sem a forró nyári napnak, sem a bulizásnak, sem egy jeles alkalomnak az, hogy igyak. Voltam már tökjó buliban, ahol alig ittam és voltam már nagyon rosszban is, ahol viszont nem lett volna az az alkoholmennyiség, amitől én jobban éreztem volna magamat. 

Életemben egyszer fordult elő, hogy nagyon lerészegedtem, nagyjából olyan 5 éve, tehát 25 évesen. Szörnyű érzés volt. Az én hibám is volt, nem figyeltem, folyamatosan adogatták nekem az ilyen-olyan rövideket, amiket egyébként sem bírok és a végén elveszítettem a kontrollt, nem tudtam egyedül hazamenni, értem kellett jönni. Emlékszem másnap délelőtt kezdtem egy tanfolyamot, ráadásul Londonban, tehát a nyelv miatt még jobban kellett figyelni az órán és ez az eset az előtte való éjjelen történt. Persze elkéstem, persze csak a tanárnő előtti hely volt már csak szabad, így az óra első felét azzal töltöttem, hogy nagyon koncentráltam, le ne hányjam a tisztelt tanárnőt. Annyira rosszul éreztem magam utána, testileg és lelkileg is, hogy megfogadtam, ezt soha többet nem akarom érezni. Nem is éreztem azóta sem, viszont tudom is, nálam hol a határ és nagyon igyekszem, hogy akárki nyomásának a hatására se felejtsem ezt el. Általában 1, maximum 2 pohár bornál, 1 pohár sörnél eljön, többet egyszerűen nem kívánok, rosszul érzem magam tőle, émelygek és megmondom őszintén, utálom azt az alkoholos szájszagot magamon és magam körül. A saját esküvőmön nem ittam csak 1 pohárka pálinkát, azt sem teljesen és mégis nagyon jól éreztem magam.

Szerintem nem szabadna, hogy a jókedvünk az alkoholon múljon, ha ez eljön, ha valaki nem képes önmagától, a barátai, a családja társaságában feloldódni, az már rég rossz, ott valami nagyon el van rontva. És hangsúlyozom, nem az egy-egy pohár borról beszélek, amit vacsihoz iszunk meg, vagy egy-egy gyomorkeserűről, amivel lezárjuk azt, hanem sajnos sokkal többről.